KÉZIRAT                                  versek

MENÜ

Kacagó idő

A vonat Pestre vitt (csak muszájból mentem),
S hogy a nyílt pályán megállt, örült a lelkem.

A földeket bámultam az ablakon át:
Barna napraforgók busa alázatát.
A dombok, mint parázsló halmok izzanak,
Ahogy rájuk nevet a délutáni nap.
Tarló, kukoricaszár, mosolygó alma,
Körülölel a csűrök derűs nyugalma.
Vérré válik a víz a szőlőszemekben,
Talán ez az, amit mindig is kerestem...

Apró rándulás, a táj kigördül. "Agyő"!
S búcsút int utánam a kacagó idő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Asztali nézet