KÉZIRAT                                  versek

MENÜ

Amikor a Kombinóval fürödtünk...

Nagy esemény volt
Budán, s Pesten,
Mikor a Kombinók járni kezdtek.
Nem szerettem.
A régi, az villamos volt.
Az igen!
Ha csörömpölve feltűnt,
Dobbant a szívem.

Zötyögtek
Lötyögtek,
Kattogtak,
Csörögtek
A vidám sárga kocsik,
S a kanyarban
Sikítottak egy kicsit.

A Kombinó?
Ez a hosszú, sárga
Hernyó – láda,
Hatalmas,
És unalmas.
A sínen hűvös csendesen
Siklott,
Nem nyögött sóhajtott
Semmi titkot.

Tűzött a nap, főtt az aszfalt,
S a Kombinó
Sárga hassal
A peronra
Becsusszant
És szusszant.

Száz embert kiköpött,
És százat benyelt a gyomra,
„Használlak, ám de nem szeretlek!”
Dörmögtem magamba’

Beszálltam nagy,
Hűvös hasába,
Át a forró hídon
Hadd vigyen Budára.

S míg a Kombinó
Fönt haladt,
Lent mélyen,
A híd alatt
Lustán hömpölygött
Tova.
Hűsen - hűvösen
A Duna.

És akkor,
A tikkasztó délben,
Valamit
Hallani véltem,
Ahogy mentünk
A hídon át.
A Kombinó
Sóhaját:

„Jó lenne fejest ugrani!
Úszni egy nagyot!
De hát nem lehet,
Villamos vagyok!”

„Már hallucinálok!”
A meleg hatása…
Közben a Kombinó
Átért Budára.

Aztán az éles kanyarban
- Mint a régi villamoskocsik -
Tisztán hallottam,
Hogy sikít egy kicsit.
Villamos módra
Nyögött és csikordult,
Ahogy
A Margit Kőrútra fordult.

De a csoda csak most jött:
A rekkenő melegben
A Kombinó meglátta magát
A kirakatüvegben.
Egy fejessel beugrott
A hullámzó üvegbe,
Vidáman csobbant
Ki meg be,
Hajlékony nagy sárga
Tengeri kígyó lett belőle,
Boldogan úszott
A Kőrúton előre,
A kirakatok tükrén
Végig.
Így lubickoltunk
A Széna térig.

Kiszálltam. Nyüzsgő
Izzadó emberek
A Széna téren,
Mit sem sejtenek!

Hát persze, hogy villamos!
Megismerlek,
Te bolondos nagy sárga
Gyermek!

Megsimítom
kicsit
A csillogó
kocsit:
S huncut – cinkosan
Rákacsintok:
Kombinó,
Tudom a titkod!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Asztali nézet