KÉZIRAT versek
Ecce homo
„Íme az ember” – mondja Pilátus – a szánni való.
A kiszolgáltatott, a megkínzott, az összetört.
A legszegényebb, az eltiporható.
*
Égbe szédült szemmel
Hanyatt a fűben fekszel:
Magábazár a kozmosz.
Otthon vagy, úgy, mint régen,
Te szál – fútta, törékeny.
Csekély, mint hangya, hörcsög,
Vagy kismadár:
Morzsát görget,
Magot gyűjt,
Odút keres,
Mind tökéletes.
De te más vagy:
Több annál, hogy csak egyél,
Gyűjts, lakj, és újra egyél…
Ők itt vannak otthon, befejeződtek,
Te most vagy születőben.
*
Íme az ember, a befejezetlen.
Keres, kutat, serénykedik,
Nem tudja, mi válik javára,
Hol terem számára öröm,
Keresi végzetét.
*
Űrbe szédült szemmel
Hideg földön fekszel:
Kivet a kozmosz magából.
Te hontalan:
Bármennyit eszel,
Éhesebb leszel.
Akármit szereztél,
Mindig mást szeretnél.
Bárhol a házad,
Máshol a hazád.
Kivet a kozmosz magából,
Te hontalan.
*
De van három dolog,
Ami út és cél lehet,
Képesség, öröm, adomány,
Mi hazavezet:
A szenvedés,
A munka,
A találkozás.
*
A szenvedést úgy fogadd,
Mint porlepte fűszál
A májusi esőt.
Letisztít.
Éles pengével lehánt rólad
Minden feleslegest, koloncot.
Az idő vésője
Arcodra ráncot ír,
S te egyre jobban kirajzolódsz.
Szép lassan formát ölt benned
Egy isteni terv.
*
A másik öröm a munka.
A Teremtő társa vagy,
Magad is teremtő.
Kezed alól alkotás csordul,
Beállsz húzni
A világ szekerét,
Szerszám lehetsz,
A végső kopásig.
Egy egészen elégő áldozat
Jóillatú füstjeként
Isten magábaszippant.
*
És minden örömök titka:
A találkozás.
Végtelenbe szédült
Hangtalan szavakban,
Minden módon
És minden pillanatban.
Találkozás
Szerszám – tenyér simogatásban,
Találkozás minden találkozásban.
*
Íme az ember,
A szomjazó.
Ápolja hiányod Istenem,
Mint kicsiny, zöld palántát,
Hogy gyökeresedjen,
Növekedjen,
Szépen érlelődjön
A várakozás.
Nem kéri,
Hogy szólj, hogy segíts,
Vagy tégy csodát.
Túl van már ezen.
Tapossa az űrt,
Viszi a magányt.
*
Íme az ember,
A szenvedéstől rettegő.
Nincsenek átlagszentek
Egyszer és mindenkorra
Szakítanod kell
A gondolattal,
Hogy mindvégig derűs lélekkel,
Egyenes derékkal
Mennyország – átlagpolgár lehetsz.
Túl nagy a botrány!
Elnémulás,
Részvét,
Könnyek,
Tettek,
Sebek,
…
Összetörsz, belerokkansz,
Betakar és megjelöl
A szenvedés kendője.
De ez lesz ünneplő ruhád.
Csak a betegek gyógyulnak meg!
Csak a nyomorékok kapnak új testet!
Csak a sírók vigasztaltatnak!
Csak a hontalanok lelnek örök hazát!
A többi,
Aki közöny – páncél alatt
Tökéletes maradt,
Csak mint a hangya, a hörcsög, a madár:
Humusszá lesznek.
*
Íme az ember,
Az úton lévő.
Búcsúja kezdettől fogva tartó:
Szelíd, és folyamatos.
Kendőjébe vonta
A szerelem.
Legbelül már tudja:
El fogja adni…
El fogja hagyni…
…és követni fog.
Szüleidtől születésed óta búcsúzol.
Gyermekeidtől születésük óta búcsúzol.
Szelíden,
Kezdettől,
Mindvégig,
Hűségesen.
*
„Íme az én szeretett emberfiam!”
Mondja majd az Úr.
Tekintete végigsimítja
Ünneplőruhád ráncait.
Hanyatt a fűben fekszel,
Égbe merült szemmel,
Magábazár a kozmosz,
Érzed; hazataláltál
Te mindvégig számontartott,
Óvott,
Halhatatlan,
„Haza végül”
***