KÉZIRAT                                  versek

MENÜ

Ecce homo

 

 

„Íme az ember” – mondja Pilátus – a szánni való.

A kiszolgáltatott, a megkínzott, az összetört.

A legszegényebb, az eltiporható.

 

*

 

Égbe szédült szemmel

Hanyatt a fűben fekszel: 

Magábazár a kozmosz.

 

Otthon vagy, úgy, mint  régen,

Te szál – fútta, törékeny.

Csekély, mint hangya, hörcsög,

Vagy kismadár:

Morzsát görget,

Magot gyűjt,

Odút keres,

Mind tökéletes.

 

De te más vagy:

Több annál, hogy csak egyél,

Gyűjts, lakj, és újra egyél…

Ők itt vannak otthon, befejeződtek,

Te most vagy születőben.

 

*

  

Íme az ember, a befejezetlen.

Keres, kutat, serénykedik,

Nem tudja, mi válik javára,

Hol terem számára öröm,

Keresi végzetét.

 

*

 

Űrbe szédült szemmel

Hideg földön fekszel:

 

Kivet a kozmosz magából.

 

Te hontalan:

Bármennyit eszel,

Éhesebb leszel.

Akármit szereztél,

Mindig mást szeretnél.

Bárhol a házad,

Máshol a hazád.

Kivet a kozmosz magából,

Te hontalan.

 

*

 

De van három dolog,

Ami út és cél lehet,

Képesség, öröm, adomány,

Mi hazavezet:

A szenvedés,

A munka,

A találkozás.

 

*

 

A szenvedést úgy fogadd,

Mint porlepte fűszál

A májusi esőt.

Letisztít.

Éles pengével lehánt rólad

Minden feleslegest, koloncot.

Az idő vésője

Arcodra ráncot ír,

S te egyre jobban kirajzolódsz.

Szép lassan formát ölt benned

Egy isteni terv.

 

*

 

A másik öröm a munka.

A Teremtő társa vagy,

Magad is teremtő.

Kezed alól alkotás csordul,

Beállsz húzni

A világ szekerét,

Szerszám lehetsz,

A végső kopásig.

Egy egészen elégő áldozat

Jóillatú füstjeként

Isten magábaszippant.

 

*

 

És minden örömök titka:

A találkozás.

 

Végtelenbe szédült

Hangtalan szavakban,

Minden módon

És minden pillanatban.

Találkozás

Szerszám – tenyér simogatásban,

Találkozás minden találkozásban.

 

*

 

Íme az ember,

A szomjazó.

 

Ápolja hiányod Istenem,

Mint kicsiny, zöld palántát,

Hogy gyökeresedjen,

Növekedjen,

Szépen érlelődjön

A várakozás.

 

Nem kéri,

Hogy szólj, hogy segíts,

Vagy tégy csodát.

Túl van már ezen.

Tapossa az űrt,

Viszi a magányt.

 

*

 

Íme az ember,

A szenvedéstől rettegő.

 

Nincsenek átlagszentek

Egyszer és mindenkorra

Szakítanod kell

A gondolattal,

Hogy mindvégig derűs lélekkel,

Egyenes derékkal

Mennyország – átlagpolgár lehetsz.

 

 

Túl nagy a botrány!

 

Elnémulás,

Részvét,

Könnyek,

Tettek,

Sebek,

Összetörsz, belerokkansz,

Betakar és megjelöl

A szenvedés kendője.

De ez lesz ünneplő ruhád.

 

Csak a betegek gyógyulnak meg!

Csak a nyomorékok kapnak új testet!

Csak a sírók vigasztaltatnak!

Csak a hontalanok lelnek örök hazát!

 

A többi,

Aki közöny – páncél alatt

Tökéletes maradt,

Csak mint a hangya, a hörcsög, a madár:

Humusszá lesznek.

 

*

 

Íme az ember,

Az úton lévő.

 

Búcsúja kezdettől fogva tartó:

Szelíd, és folyamatos.

Kendőjébe vonta

A szerelem.

 

Legbelül már tudja:

El fogja adni…

El fogja hagyni…

…és követni fog.

 

Szüleidtől születésed óta búcsúzol.

Gyermekeidtől születésük óta búcsúzol.

 

Szelíden,

Kezdettől,

Mindvégig,

Hűségesen.

 

*

  

„Íme az én szeretett emberfiam!”

Mondja majd az Úr.

Tekintete végigsimítja

Ünneplőruhád ráncait.

 

Hanyatt a fűben fekszel,

Égbe merült szemmel,

Magábazár a kozmosz,

Érzed; hazataláltál

Te mindvégig számontartott,

Óvott,

Halhatatlan,

„Haza végül”

 

***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet