KÉZIRAT versek
Emmausz
„Társalgás, szelíd énekszó, vagy az esti imádság
Vándorlás idejét könnyebbé teheti.
Mért szomorú szívetek, hogy a földet nézitek egyre?
Némán hosszú az út, s könnyen fárad a láb."
„Honnan jössz idegen, hogy nincs tudomásod a bajról?
Itt most nincs zeneszó. Csendben gyászol a nép.
Prófétánkat, a szentet, a főpapok elveszítették.
Nem szállt szembe velük, még el sem menekült.”
„Sok csodadolgot tett, szava elsimította a tengert,
Gyógyított beteget, s űzött ördögöt is.
Öt kicsi árpakenyérből etette a nagy sokaságot,
Elteltek vele mind, s bőven volt maradék.
S mentek másnap az emberek újra, hogy éhüket oltsák:
„Mester! Légy te király!” – kérték –„Fölken a nép!
S lába elé terítette a köntöseit Jeruzsálem:
„Isten küldte nekünk! Ő majd megszabadít!
Aztán megfeszítették, meghalt. Szörnyű csalódás.
Harmadnapja halott. Kár így élni tovább”
„Mesteretek mit mondott sorsáról, ha jövendölt?
Nem jósolta –e meg, hogy halnia kell?
Bűneitek váltságáért halt meg a kereszten.
Értetek adta magát, úgy szeretett titeket.
Nem tanított -e a Mester a magról, hogy hoz a földben
Termést százszorosan? Úgy, hogy halnia kell!
Szent tanításainak mi a sorsa kemény szívetekben?
Szép termés -e a gyász? Mondd, hova tűnt hitetek?
Légy őszinte! Mit gyászolnak az emberek inkább?
Nincs aki oszt kenyeret, vagy holt Mesterüket?
Nem kellett neki latrok módján halnia rútul,
S evvel váltani meg, elsősége jogát?
S pont e halál, ami által örökké él miközöttünk,
S bennünk egyre tovább. Nem lát vak szemetek?”
„Nem sajnos, de a szívünk éledezik szavaidtól.
Tőlünk meg ne tagadd, dorgálásaidat!”
„Éljétek tanítását, s köztetek újra jelen lesz.
Győztes jel a kereszt, földről az égbe mutat!”
„Esteledik már vándor, lassan vége az útnak.
Jöjj te is enni velünk, törjed meg kenyerünk!"
„Ízleljétek e szent eledelt, és lássatok immár:
Nincs ok a gyászra tovább, él a ti Mesteretek!”
„Jézus! Én Uram, Istenem, élsz hát, jőve halálból!
Lelkünk lángba borult, hallgatván szavaid.
Hogyha szemünk elől eltűnsz is, tanításodat értjük,
Mindig lát a szívünk, s többé el nem ereszt.”
„Fussunk! Keltse a hír fel a várost tegnapi gyászból!
Tán hazaérünk még napfelkelte előtt…”