KÉZIRAT                                  versek

MENÜ

A legszebb (139.) zsoltár parafrázisa

 

Uram! Te megvizsgálsz, és jól ismersz engem.

Látsz, ha sürgök-forgok, vagy ágyamban fekszem.

Gondolataimat messziről ismered,

Figyelve vigyázod jártamat-keltemet.

Minden oldalról körülfogsz láthatatlan,

Erős kezed óvón elnyugtatod rajtam.

Előbb tudod a szót, mi szólna ajkamon,

Ez oly csodálatos, hogy föl sem foghatom

Lelked elől ugyan hová bujdokolnék?!

Szined elől Uram hogy rejthetne hajlék?!

Ha fölszállnék az égbe, vagy lenn a holtak

Között pihennék, Te fönn is, lenn is ott vagy!

Ha a friss hajnal szárnyait felölteném,

És leszállnék az óceán túlsó felén,

Oda is, ott is, a Te utad vezetne,

S gyermek – bizalommal simulnék kezedbe.

Ha éjbe borulna köröttem mind a fény,

S látatlan lebegnék sötétség rejtekén,

Szemed a vak éjen át is rám tekinthet,

Sötétség vagy világosság Neked mindegy.

Te alkottad bensőm, vesém, húsom, testem,

Anyám méhében Te szőttél egybe engem.

Csodálatos, hogy így formált meg hatalmad!

Csodállak minden művedért, s magasztallak!

Még a rejtek ölén lebegtem formátlan,

Már könyvedbe írtad napjaim sorjában.

Gondolatod Uram, oly mély, oly temérdek,

Mérhetetlenül több, mint amit megértek!

Ha számolnám sorban, egész életemben,

Hiába számolnám; épp hogy csak elkezdtem…

Vizsgáld meg Istenem, szívemben mi lakik!

Világosítsd meg elmém gondolatait!

Nézz meg Uram; rossz útra lábam ne vigyen!

Mindörökké elvezess ösvényeiden!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet