KÉZIRAT versek
II. szonett
A gyors időt megfogni, gúzsba kötni...
Üvegbe zárni édes illatot...
A múlandóból lopni nem tudok,
S a végtelenbe sem kísérhet semmi.
Ne volna fájó drága kincsem ennyi,
S még több, mit birtokolni nem fogok.
Tán jobban fáj, mit meg nem kaphatok,
(Mert hajt a vérünk mindent megszerezni.)
De csatázom a múló pillanattal
S a múlandók fölött is megmarad:
A legdrágábbként őrzöm arcodat.
A túlsó partra elviszlek magammal,
És átmentelek minden titkokon,
Mert részem vagy már, és nem birtokom.